Márai-program az ELTE könyvtáraiban

 

„Sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani.”

 

A Nemzeti Kulturális Alap a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének döntése alapján 2011-ben indította el a Márai-programot.

 

A program célja a nemzeti kultúrkincs megőrzésén túl az olvasáskultúra fejlesztése, melynek értelmében a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyveket igyekeznek minél több olvasóhoz eljuttatni a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül. A könyvszakmai projekt mindemellett célul tűzte ki a kortárs magyar szerzők támogatását és megismertetését a széles olvasóközönséggel.

 

A tervezet megvalósítása érdekében a Nemzeti Kulturális Alap 2015-ben többek között az ELTE Egyetemi Könyvtár számára is lehetőséget kínált arra, hogy a Márai-program ötödik fordulóján az intézmény részére megállapított 1.000.000 Ft összeget elérő keret mértékéig a Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül egy előre összeállított listából kiadványokat válogathasson. A jegyzék mind szép-, mind tényirodalmi címeket tartalmazott.

 

Az Egyetemi Könyvtár úgy döntött, hogy az őt illető kedvezményt az ELTE könyvtáraival is meg kívánja osztani. A felajánlás értelmében értékes kiadványokkal gazdagodhatott a Tanító- és Óvóképző Kar Könyvtára, a Társadalomtudományi Kar Könyvtára, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Könyvtára, a Természettudományi Kar Könyvtára, a Bölcsészettudományi Kar Központi Olvasója, a Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti Intézet Könyvtára, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium Könyvtára. Az ajándékozott könyvek között szerepelt többek között Márkus Attila Neurológia, Voigt Vilmos Aquinói Szent Tamás és a mágia, Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat, Huba Judit Logopédiai mesék és Dragomán György Máglya című műve.