"Varázslók pálcája" - január 31. péntek 18:00 - Lábass Endre vendége Jánossy Lajos, író, újságíró, kritikus

013/2014-es tanévben is folytatódik a 2011 tavaszán megkezdett „Varázslók pálcája” beszélgetéssorozat , melyet Lábass Endre, az Egyetemi Könyvtárral évtizedek óta szoros kapcsolatban álló festőművész-író folytat művész és tudós barátaival.

A beszélgetéssorozat nem a hagyományosan megszokott író-olvasó találkozók forgatókönyve szerint zajlik, egyediségét a kérdező és vendégei közötti bensőséges kapcsolat adja, elmosva a „kérdező-kérdezett” viszony szokásos határait. Az így megszülető beszélgetések nem csupán megismertetnek az adott vendég munkásságával, művészi vagy tudományos hitvallásával, hanem önmagukban is egyfajta kulturális, művészeti élménnyel ajándékozzák meg a hallgatóságot.

7. beszélgetés:

Vendég: Jánossy Lajos, író, újságíró, kritikus

Jánossy Lajos 1967-ben Budapesten született. Író, újságíró, kritikus, a Litera internetes folyóirat oszlopos tagja. Esszé-, regénykötetek alkotója, pályafutása során több, azóta legendás szerkesztőség tagja volt. Két híres irodalmi beszélgetéssorozat is fűződik nevéhez (Nyitott Műhely, Szatyor bár).

Lalit egyszer az éjszaka mélyén, egy Népszínház utcai csehóban, árnyalakok közt kártyázva hagytam. Szégyelltem magam, de lényegében már haldokoltam. Lelkifurdalásom volt. Megtorpantam az ajtóban, és visszamentem. Féltettem Lalit. Megfogtam két kártyázó hapsi vállát, és mosolyogva azt mondtam nekik:

- Vigyázzatok a barátomra, ne rabolja ki senki! Tudom hol laktok.

(Lábass Endre, Bajcsy-Zsilinszky Kórház)

Időpont: 2014. január 31., péntek, 18:00
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár Nagyolvasó,1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap és az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatásával valósult meg.

elektronikus anyagok Jánossy Lajosról:
http://www.c3.hu/~torokfurdo/janossy.htm
http://www.kulturpart.hu/irodalom/5580/nem_tudtam_hogy_ilyen_kozel_a_vilagvege
http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/2525/egy-oszi-kek
http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/870/hamu-es-ecet
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0919
http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/1248/elindult-szabadon
http://magyarnarancs.hu/zene2/tekozlok_-_janossy_lajos_hamu_es_ecet_konyv-66069

https://www.facebook.com/events/388246387978183