Könyvtári nap az ELTE BTK-n

Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata a Magyar Információtudományi Alapítvánnyal közösen idén szeptember 9-én immár a 6. alkalommal szervezik meg a Könyvtári Napot.

 

A rendezvény célja, hogy az elsőéves hallgatók számára egy időpontban biztosítani a több könyvtárba való beiratkozás lehetőségét. A kitelepülő könyvtárak internet elérhetőséggel ellátott standot kapnak, ahol bemutathatják szolgáltatásaikat, árulhatják fölös-példányaikat, illetve beiratkozásra vagy előzetes beiratkozásra lehetőséget tudnak biztosítani (ez könyvtáranként változó).

 

Az idei évben eddig az alábbi könyvtárak jelezték megjelenésüket a Trefort-kertben: (a lista folyamatosan frissül)

 

  • KSH Könyvtár
  • Országos Idegennyelvű Könyvtár
  • ELTE Egyetemi Könyvtár
  • MTA Könyvtár és Információs Központ
  • Néprajzi Múzeum Könyvtára
  • Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
  • Könyvtártudományi Szakkönyvtár, Könyvtári Intézet, » Országos Széchényi Könyvtár
  • Országos Széchényi Könyvtár
  • BME OMIKK