Hírarchívum

2023. június 2., péntek – 13:02
EKL Egyetemi Könyvtár
Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány megtartotta idei évi kuratóriumi ülését, melyen Dr. Kiszl Péter kuratóriumi elnök mellett, Dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (ELTE EKL) főigazgatója, Dr. Szögi László az ELTE EKL nyugalmazott főigazgatója, Szalay Krisztián, az ELTE Sportügyeinek rektori biztosa, Csikós Márta, az ELTE EKL kabinetvezetője, új tagként pedig Dr. Madas Edit akadémikus, ny. egyetemi tanár, valamint Osskó Judit okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, televíziós szerkesztő-rendező vettek részt.
2023. május 25., csütörtök – 03:13
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Májusban bemutatott kötetünk Jan Amos Komenský (latinos változatban: Johannes Amos Comenius, 1592–1670) cseh pedagógus munkája, a gyakran csak „Orbis pictusként” emlegetett tankönyv, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. április 25., kedd – 14:57
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium az idei évben alapításának 150. évfordulóját ünnepelte, s az iskola története szempontjából jelentős nyolc, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár állományában őrzött nyomtatványt fogadott örökbe.
2023. április 4., kedd – 08:06
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Áprilisban bemutatott kötetünk az 1704-ben Nagyszombaton nyomtatott misekönyv, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. március 1., szerda – 15:17
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Márciusban bemutatott kötetünk Hevenesi Gábor (1656–1715) jezsuita teológus és történész munkája, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. február 20., hétfő – 12:59
EKL Egyetemi Könyvtár
Támogassa régi magyar könyvek restaurálását az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban! 2023-ban örökbefogadásra ajánljuk az Egyetemi Könyvtár egyik legértékesebb gyűjteménye, a Régi Magyar Könyvtár darabjait.
2023. január 30., hétfő – 14:27
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! Februárban bemutatott kötetünk Zsámboky János udvari történetíró emblémáskönyve (1572), mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. január 17., kedd – 14:20
EKL Egyetemi Könyvtár
Mentsen meg egy könyvet, fogadja örökbe! A januárban bemutatott kötetünk Andrea Argoli olasz asztronómus és asztrológus csillagnaptára, mely az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány könyv-örökbefogadási programjának egyik kiemelt darabja.
2023. január 11., szerda – 11:19
EKL Egyetemi Könyvtár
A 2018-ban Magyar Örökség díjat és az Egyetemi Könyvtári Szolgálat részeként Minősített Könyvtár címet, 2020-ban pedig EFQM „Elkötelezettség a Kiválóságért” tanúsítványt elnyert ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár küldetésének érzi, hogy a hazai kutatásban, oktatásban résztvevőket hazai és külföldi szakirodalommal lássa el, és bekapcsolja a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, kulturális értékeink megóvása, digitalizálása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt!
2023. január 10., kedd – 09:38
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2023. évi naptára a könyvtár muzeális kiadványainak néhány részletén keresztül a kora újkori jezsuita missziókat mutatja be.
2022. december 14., szerda – 15:49
EKL Egyetemi Könyvtár
Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány kuratóriuma új tagokkal bővült Dr. Madas Edit akadémikus, valamint Osskó Judit okleveles építészmérnök személyében.
2022. december 5., hétfő – 11:39
EKL Egyetemi Könyvtár
Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány 5 db külső akkumulátor beszerzésével támogatta az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárat. Az olvasóink rendelkezésre állnak az új power bankok.
2022. szeptember 8., csütörtök – 12:27
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022. szeptember 1-jén tizedik alkalommal rendezte meg a „Hagyományok és kihívások” című szakmai konferenciáját. Az idei program keretében „Óvjuk, védjük, szolgáltatjuk”, valamint „Szerzeményezési gyakorlatok a felsőoktatási könyvtárakban” témakörök mentén hallhattak előadásokat az érdeklődők.
2022. augusztus 30., kedd – 14:40
EKL Egyetemi Könyvtár
A Kulturális Örökség Napjai keretében 2022. szeptember 17-én, szombaton ismét megnyitjuk könyvtárunk kapuit az érdeklődők előtt.
2022. június 22., szerda – 11:56
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkáját a 2021. év során is jelentős mértékben támogatta az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, különböző pályázatokon elnyert, valamint jótékonysági adományokból és a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából befolyt összegekkel segítve a szolgáltatások folyamatos fejlesztését.
2022. február 9., szerda – 17:17
EKL Egyetemi Könyvtár
Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatásával, a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásából az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban a restaurátor- és könyvkötő műhely számára új munkaszékek és -asztalok beszerzésére került sor.
2022. január 18., kedd – 12:40
EKL Egyetemi Könyvtár
A 2018-ban Magyar Örökség díjat és az Egyetemi Könyvtári Szolgálat részeként Minősített Könyvtár címet, 2020-ban pedig EFQM „Elkötelezettség a Kiválóságért” tanúsítványt elnyert ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár küldetésének érzi, hogy a hazai kutatásban, oktatásban résztvevőket hazai és külföldi szakirodalommal lássa el, és bekapcsolja a tudományos élet nemzetközi vérkeringésébe. Az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása, kulturális értékeink megóvása, digitalizálása, valamint a modern technológiai eszközök beszerzése, és a folyamatos szolgáltatásfejlesztés megvalósítása érdekében most Ön is tehet. Kérjük, adója 1%-ának felajánlásával támogassa az Egyetemi Könyvtárért Alapítványt!
2022. január 10., hétfő – 11:49
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 2022. évi naptára az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be, mely méltán számíthat nemcsak az egyetem, hanem a nagyközönség figyelmére is.
2021. december 22., szerda – 19:18
EKL Egyetemi Könyvtár
A művet Dante halálának 700. évfordulója alkalmából a nagy sikert aratott Kulturális Örökség Napjai rendezvényünkön, tizennégy év kihagyás után láthatta újra a nagyközönség. Az Egyetemi Könyvtárért Alapítványon keresztül restaurátorai, Beöthyné Kozocsa Ildikó és Szlabey Györgyi fogadták örökbe a kódexet, melynek digitális változata elérhető az EDIT-repozitóriumban.
2021. december 20., hétfő – 15:25
EKL Egyetemi Könyvtár
Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatásával, a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásából az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban informatikai eszközök beszerzésére került sor.