Intézmény
- EKL Egyetemi Könyvtár
"Az ELTE Egyetemi Könyvtára sokak számára ismerős hely lehet, elég csak a kötelező olvasmányok beszerzésére vagy a maratoni
hosszúságú tanulásokra gondolni, melyeknek sokszor otthona az EK. Van azonban a könyvtárnak egy másik – a nagyérdemű elől
elzárt – oldala is, ahol a rossz állapotban lévő dokumentumok kaphatnak új külsőt, eshetnek át vérátömlesztésen. A csoda pedig két
helyszínen megy végbe: a kötészeten és a restaurátori műhelyben. Ezeken a helyeken jártunk, beszámolónkat olvashatjátok.
Az Egyetemi Könyvtár kötészete az a hely, ahova azok a könyvek kerülnek, amelyek Úzikailag nincsenek a legjobb állapotban, közel állnak ahhoz, hogy
szétessenek. (Sok esetben csak azután kerülnek ide, hogy már megtörtént a baj.) Ez általában azért alakul ki, mert az adott dokumentumnak nem megfelelő
az eredeti kötése. Ha egy könyv dróttal fűzött, akkor az idő előrehaladtával a drót elöregszik és megtörik, így a könyv is szétesik. Ebben az esetben sosem
szabad celluxszal vagy bármilyen más műanyag ragasztóval javítani a könyvet, mivel ezeket csak úgy lehet eltávolítani később, hogy annak nyoma
marad. Ezért inkább enyvet használnak ezen könyvek állapotának konzerválásához, amely szükség esetén leáztatható róla oly módon, hogy ne maradjon
nyoma.
Szintén régebben volt igazán elterjedt a zsinóros fűzés, amely nem megfelelő használat mellett ugyancsak nem bizonyult tökéletes megoldásnak, viszont
számos szempontból sokkal időállóbb megoldás volt, mint a ragasztókötés. Ez utóbbi az, amit a legtöbbször javítani kell a kötészeten. Ezt a gyakorlatban
úgy teszik meg, hogy egy speciális gép használatával levágják a régi ragasztót, illetve a papír szélét, majd az így ragasztómentesített lapokat egy új
borítóba rögzítik a már fentebb is említett enyvvel. Ebben a műhelyben készítik ezeket az új borítókat is, amelyek gerincére aranyozott betűkkel kerül fel a
szerző neve és a cím. Természetesen nem valódi aranyat használnak ezekhez, hanem egy aranyszínű fóliát, amelyről egy erre a célra kialakított gép
segítségével kerül át a szín a könyvgerincre. Ez az eszköz egy speciális prés, amelybe be lehet tenni egyfelől a betűsablonokból kialakított feliratot,
másfelől pedig a könyvborítót és az aranyszínű fóliát. A munka hátralevő részét a képen is látható gép végzi. A kötészettel szemben található meg a restaurátori műhely, ahol szintén nagy munka folyik. Itt először megtervezik minden dokumentum esetében, hogy milyen anyagok és vegyszerek használtatnak fel a restauráláshoz, ezt pedig dokumentálják is. Erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy a
későbbiekben ismételten kezelni kell az adott példányt, és így elkerülhetővé válik, hogy akkor olyan vegyszereket használjanak fel, amelyek reakcióba
léphetnének a korábbi restauráláskor használttal. Hasonló reakció léphet fel az első alkalommal is, csak éppen a tintával. Ennek megelőzése érdekében
megvizsgálják a tintát is, nehogy feloldódjon a restaurálás következtében. Ehhez viszont tesztelni kell a dokumentumon, hogy a tinta miként viselkedik
a használandó vegyszerrel szemben. Természetesen nem ad hoc jelleggel próbálgatják a szereket a szakemberek, mivel a dokumentum keletkezési ideje
hozzávetőleges útmutatást ad ehhez. Ezalól kivételt képeznek a kéziratok, mivel azok esetében nehezebb behatárolni a tinta típusát. Ezen dokumentumok
restaurálásához ezért egy speciális tintavédő szert használnak az itt dolgozók, ami a javítások után nyomtalanul eltávolítható.
A Úzikai értelemben vett javítás előtt fertőtlenítik, savtalanítják és megtisztítják a lapokat. Utóbbihoz zsíralkohol-szulfátot használnak, ami így önmagában
sokaknak nem mond semmit, ugyanakkor látogatásunk során megtudtuk, hogy a legtöbb háztartásban megtalálható. Ez az anyag ugyanis a legtöbb
kozmetikum egyik fő összetevője. Ezen műveletek elvégzése után következik a tényleges javítás, ehhez egy speciális „papírpépet” készítenek. A
javítandó lapot elhelyezik egy szúnyoghálószerű rácson, majd megkezdődik a hiányzó részek kiegészítése. Ezen a rácson a folyadék átfolyik, viszont a pép
szilárd anyaga nem, így a munka azt eredményezi, hogy a csonka papírlapokból ismét egészek lesznek. Miután megszáradnak a lapok, enyhén
megnedvesítik azokat, majd behelyezik egy présbe, hogy kiegyenesedjenek a gyűrődések. A folyamat során ügyelnek arra, hogy ne teljesen préseljék ki,
mert akkor megpuhulna a lap, nem maradna meg az eredeti tapintása. A restaurátorok számos elvet követnek munka közben. Csak annyira javítják a dokumentumokat, amennyire feltétlenül szükséges, hogy jobban tükrözze az
eredeti állapotát. A javítás során sosem írnak, rajzolnak bele a könyvekbe, csak a papírt egészítik ki, a tartalomhoz nem nyúlnak. (Ezzel ellentétben a
festmények restaurálása során a szakemberek a képek tartalmát is újra felviszik a vászonra.) Ahogyan a kötészetnél, úgy a restaurálásnál is alapelv, hogy
csak olyan anyag használható, amely a későbbiekben visszaoldható, vagyis műanyag semmilyen formában sem használható. A javításhoz ezért a
legmegfelelőbb anyag a japán papír, amely a nevét onnan kapta, hogy olyan növények rostjaiból készül, amelyek nem teremnek meg Európában,
Japánban viszont igen. Legfőbb pozitív tulajdonsága, hogy nem savasodik.
Látogatásunk végén egyetlen kérdésünk maradt, hogy mennyi idő alatt készül el teljesen egy könyv. Egy kisebb kötet restaurálása 30-40 óra tiszta
munkaidő, ugyanakkor a restaurátor munkája nem csak ebből áll, gyakorta kap sürgősségi megbízatásokat is, így akár hetekbe, hónapokba is telhet, mire
teljesen elkészül egy könyv. Az Egyetemi Könyvtárban megtalálható régi könyvek restaurálásához bárki hozzájárulhat, aki szívügyének érzi ennek
jelentőségét, erről a lehetőségről itt találtok további információkat."