Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

EKA

Alapító: Petrovics Mária, az Egyetemi Könyvtár nyugalmazott főigazgató-helyettese Kuratóriumi tagok: Dr. Kiszl Péter – a kuratórium elnöke, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet intézetigazgatója és tanszékvezetője Szalay Krisztián – rektori tanácsadó, Rektori Kabinet Dr. Szögi László – az Egyetemi Könyvtár nyugalmazott főigazgatója Dr. Madas Edit - akadémikus, ny. egyetemi tanár Osskó Judit - okl. építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, televíziós szerkesztő-rendező
A 2005-ben létrejött Egyetemi Könyvtárért Alapítvány alapító okiratában megfogalmazott célja  "az ELTE Egyetemi Könyvtár rendeltetésével összhangban a könyvtár szellemiségének fejlesztése, technikai színvonalának korszerűsítése, állományának védelme és gondozása, szolgáltatásainak bővítése, minőségi emelése, közönség- és partnerkapcsolatainak ápolása, továbbfejlesztése, értékeinek megismertetése mindazoknak a támogatóknak a felkutatása révén is, akik egyetértenek a cél fontosságával és saját eszközeikkel hajlandók segíteni azok teljesülését."