országos

"Muzeális értékű könyveink bemutatói keretében könyvtárunk különleges kiadványaiba nyerhetnek betekintést, mely során feltárulnak régi nyomtatványaink titkai.
"[...] A délelőtt előadások levezető elnöke Dr. Tóth Krisztina, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, levéltárvezetője volt, aki maga is lefordította már a művet, s kutatásai alapján kiderült, hogy a leírást Bél Mátyás evangélikus lelkész (fő műve a Notitia Hungariae novae historico-geographica) rendelhette meg Radványi Ferenctől. Ezt az információt erősítette meg Dr.
"Személyes jelenléttel, de csak két, meghatározott helyszínen lehet letenni a téli vizsgákat az ELTE BTK-n. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán a vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd, a vizsgák helyszínét azonban áthelyezték: nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják – írja az Eduline. [...]"
" A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd. Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon.
"Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen "
"Az Egyetemi Könyvtárban és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tartják majd meg az ELTE BTK-s hallgatók vizsgáit idén télen. A vizsgaidőszak december 19-től február 11-ig tart majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészkarán. A vizsgákat azonban nem a termekben, hanem az egyetemi könyvtárban és az egyik gyakorlóiskolában tartják majd - derül ki abból a bejegyzésből, amelyet hétfőn tett közzé a bölcsészkar hallgatói önkormányzata a Facebookon, írja az Eduline. [...]"