munkatárs

"[...] Politikusként fokozatosan a háttérbe szorították. Tanszékvezető professzori állást kapott a Szegedi Egyetemen, és a Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választották, de nézetei miatt szembekerült a kiépülő kommunista diktatúrával. 1950-ben elbocsátották az egyetemről, a következő években az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa lett. [...]"
"Bemutatták Temesváron Szögi Lászlónak a temesvári felsőoktatás intézményeinek hallgatóiról szóló könyvét, amely többek közt a temesvári Egyházmegyei Szeminárium egykori hallgatóiról is közöl különleges adatokat. A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára és Levéltára kiadásában, az MTA ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport átfogó és alapos munkájának eredményeképpen 2018 végén megjelent Szögi László: A temesvári felsőoktatás intézményeinek hallgatói 1804-1852 című kötete. [...]"
"[...] Az eseménynek négylábú vendége is volt. Franyó Borbála, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtárosa, valamint fogyatékosságügyi koordinátora és hangjelző kutyája, Borzas érdekes bemutatót tartottak az érdeklődőknek. A szakember hasznos információkat osztott meg a hallgatósággal. Kitért többek között arra a folyamatra, mely során egy kutya a megfelelő kiválasztás, kiképzés és vizsga után a fogyatékkal élő ember segítőjévé válik. [...]"
"A fogyatékkal élők minél jobb kiszolgálását akarja elérni a könyvtáros társadalom. Egyre több fogyatékkal élő keresi fel a könyvtárakat, így nekik is elérhetővé kell tenni az ottani szolgáltatásokat. Látni, hallani és érthetővé tenni. Az elmúlt időszakban sokat fejlődött ez a terület, de még sok tennivalójuk van a könyvtárosknak.
"[...] "Most már sokkal kedvezőbb a helyzet, sok fejlesztést végeztek a könyvtárak és ahogy a mai nap is mutatja, különböző rendezvényeken keresztül képezik magukat a könyvtárosok, hogy minél felkészültebbek legyenek a szolgáltatások, illetve a fogyatékossággal élők fogadása tekintetében.
"[...] Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Facebook oldalán péntekenként láthatunk hasonló fotókat Dari Nikitől és Szelestei Flórától; az alkotópáros legutóbb az Erzsébet, a királyné c. könyv borítóját keltette életre. Sorozatuk neve: #bookfacefriday [...]"
"2019. augusztus 24-30. között került sor az IFLA idei konferenciájára és közgyűlésére Athénban. Az MKE támogatásával hárman vettünk részt az eseményen Szabó Pannával, az ELTE Egyetemi Könyvtár munkatársával, illetve Szabó Noémivel, az ELTE TTK könyvárának vezetőjével együtt. [...]"
"Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár időszakos kiállításhoz tárlatvezetőket keres. Diákmunkásokat keres az ELTE az Egyetemi Könyvtár épületében megrendezésre kerülő, Eötvös Loránd életét és munkásságát bemutató időszakos kiállításhoz. A tárlat 2019. november 22. és 2020. május 22. között lesz megtekinthető, így akár fél évig biztos munkalehetőséget tudhatnak maguknak a jelentkezők.
"[...] Köszönettel tartozunk az ELTE Egyetemi Könyvtár munkatársainak, különösen Mód Zsuzsanna könyvtárosnak, aki lehetővé tette Flavius Josephus műve 1524-ben, Kölnben megjelent latin nyelvű kiadásának forráskritikai elemzését. [...]"
"Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár volt főigazgatóját, Szögi László történészt ünnepelték kollégái és barátai 2018. július 9-én a Díszteremben. A tiszteletére készített Universitas - Historia című tanulmánykötetet Draskóczy István, az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport vezetője ismertette.