Emlék, emlékezet, életút

Szerző
Deáky Zita, Smid Bernadett (szerk.)
Kiadás ideje
2014
Kiadó
ELTE BTK Néprajzi Intézet
Kiadás helye
Budapest
ISBN
978-963-284-514-2
Ismertető

Kötetünk fókuszában maga az emberi tapasztalat áll: emlékek, önéletírások, életútinterjúk sora. Az itt összegyűjtött tanulmányok egyéni életutakat, sorsokat jelenítenek meg, és továbbgondolásra ösztönöznek. Szerzőink között egyaránt akadnak egyetemi hallgatók és tapasztalt, a témával régóta foglalkozó kutatók. A néprajzkutatók mellett igyekeztünk megszólaltatni történészeket, irodalmárokat is. A tanulmányok zöme a hosszú 20. század megrázkódtatásaira, a „felgyorsult” idő és technikai haladás, a mobilitás, a távollét, a növekvő létbizonytalanság, a megváltozó családszerkezet és családmodell, egyéni és közösségi traumák, a kisemberen átzakatoló történelem kérdéseire adott adaptív válaszlehetőségekre hoz érzékletes példákat. Ezek a példák arra is figyelmeztetnek, hogy az egyén emlékei dinamikus, rekonstruktív és olykor önigazoló folyamatként alakulnak, amelynek a kutató maga is részese, hallgatója, motivátora, cinkosa, aki az írásban vagy szóban „megrajzolt” élettörténet feltárásakor azzal a kérdéssel is szembesül, hogy az esetek többségében a kutatási folyamattal egy életút összegzésének nem intézményesített formáját hozza létre.