Külső raktárunk költöztetése miatt az ott tárolt könyvek és doktori disszertációk, valamint a könyvtár teljes raktári folyóirat-állománya előreláthatólag 2025. január elejéig nem elérhető. A könyvállományunk nagy része továbbra is kölcsönözhető, valamint friss szakirodalom található a szabadpolcokon. 

Beszédes Kálmán hagyatékának digitalizált változata az ELTE repozitóriumában

Örömmel tájékoztatjuk a kutatókat és az érdeklődőket, hogy Beszédes Kálmán festőművész (1839-1893) az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban őrzött hagyatéka néhány kivételtől eltekintve elérhetővé vált digitalizált formában a könyvtár repozitóriumában.

A gyűjtemény fő része a leendő alkotásaihoz készített rajzvázlatokból áll, de találunk az anyagban akvarelleket és egyéb rajzokat is. Ugyancsak a hagyaték részét képezik Beszédes Kálmán írásos feljegyzései, levelei, a noteszei és a tervezett kötetéhez, a „Kelet czímű munkához” írt tanulmányai. A könyv azonban nem készülhetett el Beszédes Kálmán váratlan halála miatt. A festő gyűjtötte a magyar nyelvű lapokban megjelent cikkeit, tárcáit, amelyek szintén feldolgozásra kerültek a katalógusban.

A hagyaték digitalizált változata reményeink szerint segítséget nyújt a máig teljességgel fel nem tárt életmű további kutatásához. Például Beszédes Kálmán könyvtervezete alapján akár elektronikus változatban össze lehetne rendezni a megjelenésre szánt könyvet vagy a rajzokhoz írt helynevek és időpontok, továbbá a noteszekbe írt feljegyzések alapján reskonstruálhatók lennének a szerző utazásai.

Hóvári János történész, turkológus, diplomata foglalkozott behatóbban az ELTE központi könyvtárában elérhető hagyatékkal: egy könyve (Rodostói emlékek és tanulságok. Beszédes Kálmán, Rodostó magyar képírója. Budapest, Magyar-Török Baráti Társaság, 2009., majd egy tanulmánya jelent meg róla (Beszédes Kálmán, a rodostói magyar emlékek kutatója. In: Magyar történettudomány az ezredfordulón. Glatz Ferenc 70. születésnapjára. Budapest, ELTE Eötvös K., MTA Társadalomkut. Kp., 2011.), A könyvtári katalógusban való leírások jórészt ezen tanulmányok alapján készültek.

A következőkben linkekkel együtt álljon itt a hagyatékban található tételek listája:

Raktári jelzete: G691/[a megfelelő római szám]

I-V. Noteszek

A rész tartalma

Digitalizált változat linkje

I. Rodostói rajzfüzet – 40 fol.

http://hdl.handle.net/10831/32908

II. Rodostói rajzfüzet 28 fol.

http://hdl.handle.net/10831/32909

III. Első isztambuli notesz 77 fol.

http://hdl.handle.net/10831/32911

IV. Ötödik notesz [Második isztambuli notesz] – 6 fol. beírt

http://hdl.handle.net/10831/32912

V. Törökországi megérkezése előtti notesz – Bécsben vásárolt

http://hdl.handle.net/10831/32913

 

VI-XVI. Vegyes rajzok, oszmán-török nyelvű könyv, Rodostó-rajzok, gyászjelentés

A rész tartalma

Digitalizált változat linkje

VI. Çok Yaşa

http://hdl.handle.net/10831/32951

VII. Önarckép 1883-ból 1db

http://hdl.handle.net/10831/32939 

VIII. Vegyes rajzok: Ceruzarajzok 1877-től; 14 db

http://hdl.handle.net/10831/32895

IX. Vegyes rajzok: Ceruzarajzok (1881, 1883, 1885, 1886, etc.) 4 db

http://hdl.handle.net/10831/32940

 

X. Vegyes rajzok: Ceruzarajzok (1881-Cairo, 1883 Sira, etc.) 16 db

http://hdl.handle.net/10831/32941

XI. Vegyes rajzok: Ceruzarajzok: portrék, hajók, állatok; 73. kép – jegyzetlap; 75 db

http://hdl.handle.net/10831/32942

XII. Rodostó-rajzok 1891-1892 70 fol.

http://hdl.handle.net/10831/32943

XIII. Hajóskapitányok – ceruzarajzok; 16 db

http://hdl.handle.net/10831/32945

XIV. Vegyes rajzok: Ceruzarajzok (1879-Konstantinápoly, 1883-Sira, állat-rajzok-színes); 13 db

http://hdl.handle.net/10831/32946

XV. Hobart pasa gyászjelentése 8 db kép róla

http://hdl.handle.net/10831/32947

XVI. Vegyes rajzok: Ceruzarajzok (1869 Venezia, portrék, 1889 – Konstantinápoly);18 db

http://hdl.handle.net/10831/32948

 

XVII. a-k: Könyvtervezet kézirata, tanulmányok, levelezés, levéltervezetek, jegyzetek

A rész tartalma

Digitalizált változat linkje

XVII a – a könyv tervezetének eleje – Fővárosi Lapok cikkei – dátumokra bontva, hivatkozások

http://hdl.handle.net/10831/33090

XVII b kiegészítő tanulmányok a könyvhöz

http://hdl.handle.net/10831/33091

XVII c kiegészítő tanulmányok a könyvhöz

http://hdl.handle.net/10831/33092

XVII d kiegészítő tanulmányok a könyvhöz

http://hdl.handle.net/10831/33093

XVII e kiegészítő tanulmányok a könyvhöz

http://hdl.handle.net/10831/33094

XVII f kiegészítő tanulmányok a könyvhöz

http://hdl.handle.net/10831/33095

XVII g Vegyes kéziratok: Szent István napi ünnepségre német vers; történelmi vonatkozású gyűjtések (pl. Bemmel kapcsolatos francia írás), német nyelvre fordított cikk a Sultan nevű fregattról

http://hdl.handle.net/10831/33096

XVII h – Tárcza Ephesusból

http://hdl.handle.net/10831/33098

 

XVII i – Magyar Történeti Társulat levelei, szerződés, költségvetés és hiteles okmányok

http://hdl.handle.net/10831/33099

 

XVII k – Beszédes Kálmán levéltervezetei (több nyelven olasz, francia, magyar), jegyzetei – pl. szószedet

http://hdl.handle.net/10831/33100

 

 

Beszédes Kálmán által összegyűjtött saját írásai (az elektronikusan elérhető folyóiratok linkjével)

  • G691/XVII/I [Fővárosi Lapok számainak részletei, amelyekben Beszédes Kálmán írásai jelentek meg, 34 közlemény]
  • G691/XVII/II [Fővárosi Lapok számainak részletei, amelyekben Beszédes Kálmán írásai jelentek meg, 25 közlemény]   
  • G691/XVII/III [Fővárosi Lapok számainak részletei, amelyekben Beszédes Kálmán írásai jelentek meg, 17 közlemény]   
  • G691/XVII/IV [A Magyarország a Nagy Világ, a Fővárosi Lapok, a Pesti Napló, a Vasárnapi Újság, A Katholikus Nép, a Reform, az Egyházi Közlöny, a Figyelő, az Esztergom c. lapok számainak részletei, amelyekben Beszédes Kálmán írásai jelentek meg, 27 közlemény]

Egyelőre nem elérhető digitalizált formában:

  • G691a/1-2 Kelet czimű munkához rajzok – két kis alakú kötet