2018. június 16-ig hozzáférhető a medici.tv EDU platformja az ELTE-n. A felület jelentős mennyiségű oktatásban is jól használható videó kollekciót tesz elérhetővé a komoly zene, az opera és a táncművészet területeken.
A tavalyi évben megjelent 5/2017. (V. 2.) számú rektori utasítás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett kutatási tevékenységgel kapcsolatos publikációk közzétételének rendjére vonatkozó alapelvekről rendelkezve előírja az elmúlt évben létrehozott négy szerzői profil adatainak kiegészítését, valamint a publikációk szerzői azonosítókhoz való hozzárendelését. A szerzői azonosítók frissítésével kapcsolatos további kérdések esetén a szervezeti egység alapján illetékes MTMT-adminisztrátorok készséggel állnak rendelkezésükre.
A webináriumokon teljes áttekintést nyújtanak az Elsevier magyar kutatóhelyeken elérhető tudományos szakirodalmi-, tudományos referencia-, tudományelemzési- és együttműködési megoldásairól.
A korlátlan elérésű csomagban napjaink legjelentősebb kiadóitól megjelent jogi, társadalomtudományi, irodalmi, művészeti, történettudományi, pszichológiai, orvostudományi és természettudományi referenciamunkák érhetőek el.
Gömöri Györgyöt köszönthettük vendégünkként 2018. április 19-én az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban, ahol az irodalomtörténész, költő, műfordító és egyetemi tanár tartott bemutatót a könyvtárunk részére adományozott értékes könyvgyűjteményéről.
Az K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság 2018. március 28-án az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Tanácstermében tartotta idei első negyedéves beszámoló napját, melynek keretében valamennyi munkacsoport részletes prezentációt tartott az elvégzett feladatokról és a folyamatban lévő munkákról, változásokról.
2018. április 18-án került sor a Könyvtáros Café idei első rendezvényére az ELTE ÁJK Kari Könyvtárában. A rendezvényen két kolléga osztotta meg a résztvevőkkel külföldi tapasztalatait.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány Pázmány-nap alkalmából rendhagyó kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött programokkal tiszteleg egyetemünk alapítója előtt.
Kedves Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. április 30. és 2018. május 1. között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár zárva tart.
Könyvtárunk 2018. május 2-án 12.00 órától várja olvasóit.
Minden kedves olvasónknak
kellemes pihenést kívánunk!
Üdvözlettel:
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
munkatársai
Örömmel adjuk hírül, hogy elkészült a Mohács előtti oklevelek leírása az integrált könyvtári rendszerben és ezzel párhuzamosan elérhető a digitalizált változatuk az EDIT intézményi repozitóriumban.
2018. december 31-ig elérhetőek a Gale által szolgáltatott bölcsészettudományi (Gale Literary Sources) és multidiszciplináris (GALE Reference Complete) adatbázisok.
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szeretettel meghívja Önt 2018. április 19-én 17.00 órától Dedikált könyvek Gömöri Györgynek című kamarakiállítása megnyitójára.
(Helyszín: 1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
2018. április 20-ig elérhető az ARCANUM szolgáltatásai közt megtalálható SZAKTÁRS adatbázis, ami közös felületen szolgáltat olyan színvonalas hazai szakkönyvkiadókat, mint a L'Harmattan Kiadó, az OSIRIS Kiadó, a Kronos Kiadó, a Szaktudás Kiadó Ház és a Mentor Könyvek Kiadó.
A Könyvtáros Café idei első rendezvényére 2018. április 18-án 15.00 órától kerül sor az ELTE ÁJK Kari Könyvtárában, melynek keretében Vucskovics Erzsébet és Kállai Anita tartanak beszámolót külföldi útjaikon szerzett tapasztalataikról.
Helyszín: ELTE ÁJK Kari Könyvtár
(1053 Budapest Egyetem tér 1-3.)
Időpont: 2018. április 18. 15.00 óra
Regisztrálni az egri.krisztina@tatk.elte.hu e-mail címen lehetséges.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Az információs napon közelebbről is megismerkedhetnek a társaság folyóirataival, illetve a kutatóknak és PhD hallgatóknak szóló előadáson betekintést nyerhetnek a publikációs folyamat menetébe a szerzők és a kiadók szempontjaiból.
2018. május 3-ig elérhető a Centre for Agriculture and Bioscences International (CABI) adatbázisa, a CAB Abstracts ami több mint 9 millió bibliográfiai rekordot tartalmaz egészen 1973-ig visszamenőleg.
2018. május 5-ig elérhetőek a ProQuest cég által szolgáltatott archív tartalmakat gyűjtő adatbázisok: a Periodicals Archive Online és az Art and Architecture Archive.