Múlt és Jövő Kiadó

A kiadó a zsidó kultúra vonatkozásában színes, s némely elemében megkerülhetetlen műveket és szerzőket képvisel. Fő profilja a történelem, a szépirodalom és a zsidó tudományok (Jewish Studies), de a szorosan vett zsidó tárgyú témákon túl érdeklődik a tolerancia, a multikulturalizmus és a nonfiction irodalom iránt is. A kiadó a világ friss judaisztikai műveiből, a legkülönfélébb nyelveken született zsidó irodalmat magyar fordításokban adja közre.

Kriterion Kiadó

Az 1969-ben életre hívott kiadó feladata a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolása, így portfóliójának jelentős részét teszik ki a tudományos és szépirodalmi fordítások román, szerb, ukrán, orosz, török szerzőktől. A kiadó az erdélyi magyar írók, költők megjelentetése mellett a tudományos élet legfőbb közvetítőjévé is vált. A folyamatosan bővülő adatbázis jelenleg több mint 2100 kötetet tartalmaz.

Megszépült az Egyetemi Könyvtár belső kertje

Az ELTE Füvészkerttel együttműködve, munkatársaik segítségével nagyszabású kertrendezés zajlott az Egyetemi Könyvtár belső udvarán. A fákat, bokrokat megmetszették, az elszáradt leveleket, gallyakat elszállították, növényeink megújulva és megszépülve várják a tavaszt, és a szabadban olvasni vágyókat.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://konyvtar.elte.hu/

Elérhetőek az Eötvös-kiállítás márciusi látogatási időpontjai

Már elérhetőek „A pontosság bűvöletében – Eötvös Loránd élete és munkássága” című kiállítás márciusi látogatási időpontjai.

Eötvös Loránd, egyetemünk névadója, világhírű fizikus egész életében a természetet csodálta, a világ természetét kutatta. Kiállításunkon bepillanthat tudományos módszereibe, kipróbálhatja kísérleti eszközeit, sztereofényképein megtekintheti az utazások során látott tájakat és a századforduló izgalmas világát.

A kiállítás látogatása regisztrációhoz kötött, bővebb információ és jelentkezés: https://orokseg.elte.hu/hu/orokseg/kiallitasok

Fedezze fel interaktív Eötvös-kiállításunkat is!

Illusztráció szerzője, forrása:
https://konyvtar.elte.hu/

Sikerrel zárultak az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kutatási adatkezeléssel kapcsolatos online előadásai

Sikerrel zárultak az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Oktatás- és Kutatástámogatási Osztály munkatársainak „Kutatási adatok, kutatási adatkezelés, adatrepozitóriumok” címmel szervezett online előadásai.

A Könyvtár munkatársai négy alkalommal tartottak prezentációt, az ELTE BGGYK és az ELTE BTK felkéréseinek is eleget téve. Az előadások középpontjába a kutatási adatkezelés került, de szó esett a kutatási adatok megosztási lehetőségeiről, előnyeiről is. A téma iránt nagy volt az érdeklődés, az alkalmakon összesen mintegy hetven fő vett részt.

Az előadás anyaga az EDIT-ben érhető el.

Kérjük, ha kérdése merülne fel a témával kapcsolatban, keresse bizalommal az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Oktatás- és Kutatástámogatási Osztály munkatársait az oa@lib.elte.hu elérhetőségen.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://www.s4d4c.eu/training_material/open-science-diplomacy/

Egyetemi életrajzi mozaikok – Cornides Dániel

Cornides Dániel (1732–1787) történetírót 1784-ben nevezték ki a Pesti Királyi Tudományegyetemre a történeti segédtudományok tanárának és az egyetemi könyvtár őrének.

Bár a következő évben a göttingeni egyetemen tartott kurzusokat, 1785-től haláláig az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, és az egyetemen tanított. 1767-től Teleki József szolgálatában állt titkárként, és olyan szoros kapcsolat alakult ki köztük, hogy Teleki Cornides halála után megvásárolta értékes kéziratokból és könyvekből álló hagyatékát, amely később a Teleki-könyvtárral együtt a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába került. Cornides Pray Györggyel folytatott igen értékes levelezése azonban ma is az Egyetemi Könyvtár kézirattárában található, amint a róla elnevezett 16. századi magyar nyelvű kódex is, melyet Ráskay Lea domonkosrendi apáca másolt.

Cornides kódex a XVI. századból


Cornides-kódex elérhető: https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/10540

Illusztráció szerzője, forrása:
https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/3563

Könyvtárosi segédlet speciális igényű olvasók támogatásához

A K21 Minőségirányítási Koordinációs Bizottság Akadálymentes könyvtár munkacsoportja segédletet állított össze könyvtárosok részére, melynek segítségével a speciális szükségletű olvasók könyvtárhasználatát és információszerzését támogathatják munkatársaink. A dokumentum az EKSZ könyvtárosai számára érhető el az EDIT-ben.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-ules-digitalis-tabla-kutyu-7163011/

Újabb személyi hagyatékok a Levéltárban

2021-ben két jeles egyetemi tanár, Süpek Ottó és Szerdahelyi István hagyatékával bővült a Levéltár iratállománya.

Süpek Ottó (1928–1995) irodalomtörténész, a Romanisztikai Intézet egykori oktatója és tanszékvezetője munkásságának központjában François Villon életműve állt. Szerdahelyi István (1924–1987) eszperantistaként és nyelvészként szerzett hírnevet. 1966-ban megbízást kapott az eszperantó nyelv oktatásának megszervezésére az egyetemen. Mindkét kiemelkedő tudós hagyatéka elérhető már a Levéltárban. A hagyatékok leírása megtalálható fondjegyzékünkben: Süpek Ottó és Szerdahelyi István.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL Levéltár

Speciális új bútorok a restaurátor- és könyvkötő műhelyben

Az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány támogatásával, a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásából az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban a restaurátor- és könyvkötő műhely számára új munkaszékek és -asztalok beszerzésére került sor.

A rossz állapotú, régi munkaasztalok, székek (képünk jobb oldalán) egy részét lecseréltük. A speciális, állítható ülésmagasságú és a láb kényelmét szolgáló szabályozható támasszal ellátott munkaszékek (képünk bal oldalán) a mindennapi tevékenységhez biztosítják a megfelelő, egészséges testtartást. Az asztalok (képünk hátterében) munkalapjának magassága változtatható a kötészeti és restaurálási feladatok ellátásához a munkatársak igényei szerint. A Miniszterelnökség fejezetet irányító szerve alatt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával beszerzett eszközökkel nagymértékben hozzájárulhattunk kollégáink munkakörülményeinek javításához.

Nemzeti Együttműködési Alap, Miniszterelnökség és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. logója

 

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL