A Kulturális Örökség Napjai alkalmából Bábel Klára hárfaművész, Amirás Árpád csellóművésszel közreműködve ad koncertet 2025. szeptember 20-án 16.00 órától az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban. A hangverseny keretében Boccherini, Leoncavallo, Charpentier, Schubert, Mendelssohn és Paganini művei csendülnek fel.
Bábel Klára a zongorával kezdte zenei tanulmányait, 12 évesen felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatára. Hárfa tanulmányait 10 évesen kezdte, majd jelessel és kitüntetéssel diplomázott. 2007-ben felvételt nyert a brüsszeli Koninklijk Conservatoriumba, 2008-ban különdíjat kapott a IV. Vera Dulova hárfaversenyen Moszkvában. 2010-ben Artisjus díjjal tüntették ki, 2010-ben, 2011-ben, és 2013-ban is elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat. 2009-ben a MÁV Szimfonikusokhoz, 2010-ben pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarához nyert próbajátékot. 2024-ben fejezte be doktori tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, és kezdte meg a Művészeti Instruktor Mesterképzés szakát az ELTE-n. Több alkalommal vett részt mesterkurzusokon Párizsban, Moszkvában, Nizzában. Rendszeresen szerepel szóló-, és kamarakoncerteken Magyarországon. 2004-ben Londonban a Christie's aukciós házban, 2011-ben pedig a Bukaresti Nemzeti Zeneegyetemen adott szólóestet. 2013 óta dolgozik a szlovák Quasars Ensemble zenekarral Pozsonyban és Kassán. Számos felvételt készített már a Bartók Rádió felkérésére. 2015-ben 1. helyezést ért el a VII. Nemzetközi Marcel Tournier hárfaversenyen kamara kategóriában Kovács Zalán László tubaművésszel, majd döntősei voltak a Concorso Internazionale di Musica Marco Fiorindo nemzetközi kamaraversenynek. 2016-ban pedig Golden Awardot nyertek a VIII. Nemzetközi Svirel-i kamaraversenyen. 2017-ben Fesztiváldíjjal tüntette ki a Bach Mindenkinek Fesztivál. A 2011-től megálmodott Sounds of Bábel koncertek művészeti vezetője. A koncertek alkalmával nemcsak a szóló hárfa irodalmat ismerheti meg a közönség, de elkalandozva a jazz világába igazán színes repertoárt hallhatunk kiváló művészekkel együttműködve. 2020-ban az Év Művészének választotta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.
Amirás Árpád Budapesten született, és zenei tanulmányait is itt végezte. A Zeneakadémián Perényi Miklós növendéke volt, később pedig a Rádiózenekarban együtt zenélt középiskolai tanárával, Puskás Zsolttal. 2019-től a Rádiózenekar cselló szólamvezetője. Mindemellett éveken át játszott kamarazenekarban is. Rendszeres fellépője mind a hazai, mind pedig a külföldi zenei életnek.
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, 1053 Budapest, Ferenciek tere 6., Nagyolvasó
Időpont: 2025. szeptember 20., 16.00–17.00 óra
Programjainkról további részletek honlapunkon és a Kulturális Örökség Napjai hivatalos oldalán érhetők el. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Az idei programsorozat 10.00 órától az ELTE Eötvös Művészeti Együttes néptánccsoportjának bemutatójával kezdődik. A Magyar Tudományos Akadémia 200. jubileuma alkalmából nyíló kamarakiállításunk három olyan kiemelkedő tudósegyéniségnek, Toldy Ferencnek, Szilágyi Sándornak és Eötvös Lorándnak a dokumentumait és életpályáját mutatja be, akik az Egyetem, az Egyetemi Könyvtár és az Akadémia történetében is fontos szerepet játszottak. Rendezvénysorozatunkon Bábel Klára hárfa- és Amirás Árpád csellóművész adnak koncertet zenekedvelőik részére. Építészet a filmvásznon címmel pedig Szomjas György Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező filmjein és beszélgetéseken keresztül a falak rejtett titkaiba nyerhetnek betekintést.A Jókai-emlékév alkalmából Jókai-kvízzel, kirakójátékokkal és könyvjelzőszínezéssel tarkítjuk rendezvényünket. Részletes programot itt és a Kulturális Örökség Napjai hivatalos honlapján talál. Mindenkit szeretettel várunk!
A rendezvénysorozat programjairól kép-, hang- és videófelvételek készülnek. Az elkészült felvételek a szervezésben részt vevő intézmények honlapján, kiadványaiban, fórumain és közösségi felületein is közzétételre kerülhetnek.
Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.
1914 januárjában egy utazókosarat sodort partra a jeges Duna, benne egy megfojtott nő holttestével… A rendőrség százhúsz detektívvel fogott munkába, hogy a meggyilkolt nő személyazonosságát kiderítsék. A hulla a pesti éjszaka híres-hírhedt kurtizánja, Mágnás Elza volt. Ki ölte meg Elzát és miért? Az I. világháború előtt hónapokig ez a kérdés tartotta lázban Budapestet, és foglalkoztatja 100 év elteltével is a közvéleményt. Erről a rejtélyről lebbenti fel a fátylat a film, amely Mágnás Elza utolsó napjait dolgozza fel.
A különleges képi világú film középpontjában három nő áll: a félvilági életet élő Mágnás Elza, bigott komornája, Rózsi, valamint a fiatal és naív cselédlány, Kató. A közöttük szövődő bizarr, szenvedélyes viszonyokat és sikamlós hatalmi játszmákat bonyolítják tovább az Elza körül felbukkanó férfiak, egészen a sokkoló végkifejletig. Az alkotás 2016-ban a Magyar Filmdíjon elnyerte a legjobb TV játékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb férfi mellékszereplő, és a legjobb operatőr díjakat.
Időpont: 2025. szeptember 24.,18:00
Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)
Főbb szerepekben: Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Döbrösi Laura, Kulka János.
A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink:
Szász Attila, Balázs Béla-díjas magyar televíziós- és filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a film rendezője és Maróti Zsolt Viktor történelemtanár, az Újkor.hu szerzője, rovatvezetője. Többek között a századfordulón világvárossá váló Budapest kriminalisztikai jellegzetességeivel foglalkozik.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár2025. augusztus 28-án (csütörtökön) szervezi meg immár tizenharmadik alkalommal szakmai konferenciáját. A Hagyományok és kihívások sorozaton belül az idei program témái: Archívumok és fenntarthatóság, valamint Költözések és elrendezés a 21. században.
A konferencia részletes programja
A program résztvevőinek köszöntése
10.00–10.05
Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, főigazgató): Vendégek, előadók üdvözlése
10.10–10.40
Kötél Emőke (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, projektvezető): Raktár(k)öltöztetés és a DPEKLOSZK
10.40–11.10
Lencsés Ákos (Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zrt., adatgazdász): Adatgazdászat – új feladatkör a kutatástámogatásban
11.10–12.10
A hazai „repozitóriumi ökoszisztéma” jelene és jövője (kerekasztal-beszélgetés).
Moderátor: Szeberényi Gábor (PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, főigazgató).
Résztvevők:
- Holl András (MTA Könyvtár és Információs Központ, informatikai főigazgató-helyettes),
- Karácsony Gyöngyi (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, főigazgató),
- Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, főigazgató),
- Marton József (BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, mb. főigazgató),
- Nagy Gyula (SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár, főigazgató),
- Szluka Péter (SE Központi Könyvtár, igazgató).
12.10–12.20
Kérdések, hozzászólások
12.20–13.30 Ebédszünet
Archívumok és fenntarthatóság
A szekciót moderálja: Lencsés Ákos (Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zrt., adatgazdász).
13.30–13.50
Fazekas-Paragh Judit (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Kutatástámogatási Osztály, mb. osztályvezető): A kulisszák mögött: Hogyan formálja a HUNOR a kutatástámogatás jövőjét az Open Science korszakában?
13.50–14.10
Móring Tibor (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, kutatástámogató könyvtáros): Az ELTE Dolgozattár kialakításának mérföldkövei
14.10–14.30
Harangi Gabriella – Molnár-Jakab Emese (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, szoftverfejlesztő – digitális gyűjtemény menedzser): EgyetemtörtéNET-re fel! Egyetemi dokumentumok repozitóriumi elhelyezése és elrendezése
14.30–14.50
Fülöp Endre (Qulto, rendszertervező): Tananyag-repozitórium tervezésének elméleti és gyakorlati kérdései
14.50–15.10
Meiszterics Enikő – Virág Gabriella (HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Kutatási Dokumentációs Központ, gyűjteménygondozási munkatárs – adatgazdász): Adatrepozitóriumok a nyílt tudomány szolgálatában
15.10–15.30
Rényi Mátyás Attila – Klinger Gábor (OSZK Gyűjteménymegőrzési Főosztály Digitális Megőrzési Osztály, osztályvezető – osztályvezető-helyettes): Megőrzés mozgásban: Trendek, metaadatok és adathordozók kihívásai
15.30–15.50
Lukácsné Varga Judit (TF Könyvtár és Levéltár, igazgató) – Sipos István (Softlink Hungary Kft., ügyvezető): Szakdolgozatok kezelésének és kontrollált szolgáltatásának módja a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a Liberty könyvtári szolgáltatási platformon
15.50–16.00
Kérdések
Költözések és elrendezés a 21. században
A szekciót moderálja: Kóródy Judit (Infodok Kft. – Magyar Telekom Infotéka, információkutató).
13.30–13.50
Mátrai-Nagy Andrea (DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Gyűjteménykezelési Osztály, osztályvezető): „…mert csak a Könyv kapcsol múltat a jövőbe…”
13.50–14.10
Ritter Dávid (ELTE Informatikai Igazgatóság, igazgató): Adatgazdálkodás a mai egyetemeken – kihívások és dilemmák
14.10–14.30
Korom Szilvia (BGE Egyetemi Könyvtár, könyvtárvezető): Költözés extrákkal – a BGE kari könyvtárak összeköltözésének kulisszatitkai
14.30–14.50
Maurer Péter (M-PaKK Bt., ügyvezető): Pontokba szedve közel negyven év költöztetési tapasztalata
14.50–15.10
Balázs László (FSZEK Informatikai Osztály, osztályvezető): Elektronikus és papíralapú dokumentumok tárolása
15.10–15.30
Németh Katalin (ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, oktatási intézetigazgató-helyettes): Falak közt is szabadon: befogadó tértervezés a könyvtárakban
A konferencia az Egyetemi Könyvtárért Alapítvány, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma, az Eisberg Hungary Kft., az MKE Tudományos és Szakkönyvtári Szekció, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft., a ProQuest, a Qulto és a Softlink támogatásával valósul meg.
A Kutatók Éjszakája alkalmából 2025. szeptember 26-án (pénteken) 18.00 órától Dr. Török Zsolt Győző júniusban megjelent Kogutowicz – A boldog békeidők atlasza című kötetének rendhagyó könyvbemutatójára kerül sor az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Tanácstermében.
A boldog békeidőkben, a 20. század elején az iskolai földrajz- és történelemórákon és a polgári otthonokban a térkép már egyet jelentett a „Kogutowicz” névvel. A könyvben Kogutowicz Manó, a Magyar Földrajzi Intézet alapítójának életrajzán – és lenyűgöző térképein – keresztül bepillanthatunk a térképészet izgalmas történetébe, felfedezhetjük a magyar polgári térképkiadás fénykorát.
Hogyan lett egy galíciai származású, morvaországi születésű, korábbi osztrák katonatisztből szerelmes leányszöktető, majd soproni tanár, végül magyar térképész Budapesten?
A regényes formában megírt kötetben a szerző több évtizedes kutatásai alapján kelti életre a legendás térképész szellemét. Kogutowicz Manó ezután maga is megszólal: történeteket mond el életéről, beszélget az íróval a térképekről, sőt, az érdekes és tanulságos történeteket sajátos, fanyar humorú megjegyzéseivel fűszerezi.
A beszélgetés moderátora: Dr. Oláh Krisztina, térképész
Időpont: 2025. szeptember 26. (péntek) 18.00–19.30
Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, II. emeleti Tanácsterem
A kerekasztal-beszélgetés keretében szervezett különleges író-olvasó találkozóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A kötet az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Könyvkiadás Kollégiuma 203137 kódszámú könyvtámogatási programja keretében jelent meg.
Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy könyvtárunk 2025. július 28. és augusztus 31. között zárva tart.
2025. július 3-tól kezdődően a kölcsönzött dokumentumokra szeptemberi lejárati határidő vonatkozik. Fontos: ha egy kölcsönzés lejárati ideje 2025. július 28. előtt van, a késedelmi díj számításánál a zárvatartási időszak beleszámít.
2025. július 28. és várhatóan augusztus 24. között könyvtári rendszerünk karbantartás alatt áll. Ebben az időszakban nem lesz lehetőségolvasói műveletekre, részleteket itt talál.
A nyári szünet idején is van lehetőség a könyvek visszaadására: munkanapokon 9:00–16:00 óra között a portaszolgálat munkatársain keresztül. Fontos: a visszavétel a rendszerben csak a karbantartás vége után kerül rögzítésre, de az eredeti visszahozatali dátummal. Az esetleges késedelmi díj csak ezt követően egyenlíthető ki.
2025. szeptember 1-jétől könyvtárunk a megszokott nyitvatartással várja olvasóit.
Kellemes nyarat és jó pihenést kívánunk mindenkinek!
A Múzeumok Éjszakája programsorozata miatt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtári szolgáltatásai 2025. június 21-én (szombaton) nem elérhetőek. Örömmel várunk minden érdeklődőt 15.00 órától kezdődő programjainkon.
2025. május 23-ától elérhetővé vált az online bankkártyás fizetés az ELTE Könyvtár WebAppon keresztül asztali számítógépen és mobileszközökön egyaránt.
A fejlesztésnek köszönhetően az ELTE könyvtáraiban keletkezett tartozások bárhonnan azonnal kiegyenlíthetők. Hallgatók esetén a tartozás rendezéséről a tanulmányi rendszer is közvetlenül értesül, így az esetleges, könyvtári tartozás miatti korlátozások haladéktalanul feloldásra kerülnek a Neptun-rendszerben.
A szolgáltatás az alábbi ELTE könyvtárak vonatkozásában vált elérhetővé:
Állam- és Jogtudományi Kar Kari Könyvtár
Angol-Amerikai Intézet Könyvtára
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Könyvtár és Gyógypedagógiatörténeti Gyűjtemény
Egyetemi Könyvtár és Levéltár - Egyetemi Könyvtár
Egyetemközi Francia Központ, Francia Pedagógiai Dokumentációs Központ
Eötvös József Collegium Mednyánszky Dénes Könyvtár és Levéltár
Germanisztikai Intézet Könyvtára
Informatikai Kar Könyvtára
Könyvtár- és Információtudományi Intézet Könyvtára