Hírarchívum

2022. május 5., csütörtök – 09:50
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az Eötvös-kiállítás regisztráció nélkül is látogatható 2022. május 14-én 10 és 18 óra között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
2022. május 2., hétfő – 09:16
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya májusban a hévízi tündérrózsa nyolcvanéves herbáriumi példánya Soó Rezső gyűjtéséből. A nagyváradi Püspökfürdőben élő hévízi tündérrózsa rokonsága közel 2000 kilométeres távolságban, Afrikában honos. A képen látható példányt Soó Rezső, a hazai botanika egyik meghatározó alakja, a Füvészkert egykori igazgatója gyűjtötte 1940. október 13-án még kolozsvári tanszékvezetői évei alatt. Gyűjteményének kiemelt értéke a Kárpát-medence teljes flóráját tartalmazó sorozata, számos olyan növényfajt megörökítve, melyek azóta a gyűjtés helyén kipusztultak.
2022. április 27., szerda – 16:07
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár szombati nyitvatartása alatt az Eötvös-kiállítás is látogatható.
2022. április 26., kedd – 13:55
EKL Egyetemi Könyvtár
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár, az MTA – ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport és a Prímási Levéltár meghívja Önt 2022. május 13-án 15 órától az Egyetemi Könyvtár Nagyolvasójában tartandó könyvbemutatóra.
2022. április 25., hétfő – 13:55
EKL Levéltár
Az angliai Hoylake-ben született Yolland Arthur (1874–1956) irodalomtörténész, magyar országos bajnok teniszező, labdarúgó, edző és labdarúgó-játékvezető volt.
2022. április 25., hétfő – 13:50
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az NI4OS pályázatot hirdet elsősorban számítási erőforrások (HPC, felhőszolgáltatás), tárolási és adatszolgáltatások, szoftverek és tudományos kéziratok hozzáféréséhez.
2022. április 21., csütörtök – 10:46
EKL Egyetemi Könyvtár
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2022. április 30-ától a Nagyolvasóban szombatonként is biztosítjuk a tanulási és olvasási lehetőséget 10 és 18 óra között.
2022. április 21., csütörtök – 09:32
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Pálos György díjnyertes filmrendező, operatőr és forgatókönyvíró az oktatással kapcsolatos alkotásainak szinte teljes merítését a téma iránt érdeklődők részére bocsájtotta.
2022. április 14., csütörtök – 10:59
EKL Egyetemi Könyvtár
A könyvtárosok világnapja alkalmából minden könyvtárosnak sok örömöt és sikert kívánunk munkájukhoz.
2022. április 12., kedd – 13:08
EKL Egyetemi Könyvtár
Minden kedves olvasónknak kellemes és áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!
2022. április 11., hétfő – 16:03
EKL Egyetemi Könyvtár
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 26.
2022. április 11., hétfő – 10:35
EKL Levéltár
Mária Terézia 1768-ban emelte bárói rangra az Eötvös családot. A címerben a szívpajzs jeleníti meg a család ősi szimbólumát, az aranyszínű álló griffmadarat, mely a gyorsaság és a bátorság jelképe. A pajzs tetején egy bárói korona kapott helyet, melyből három koronás lovagi sisak emelkedik ki. A latin nyelvű címeres nemeslevél „A pontosság bűvöletében. Eötvös Loránd élete és munkássága” című kiállításunkon is látható.
2022. április 6., szerda – 13:47
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az ELTE Társadalomtudományi Karának Némedi Dénes Könyvtára előadás-sorozatot szervez oktatók, kutatók és PhD-hallgatók számára. A cél munkájuk, kutatásuk, publikációs tevékenységük, valamint láthatóságuk növelésének támogatása. Az előadások online formában, Microsoft Teamsen keresztül kerülnek megrendezésre. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2022. április 6., szerda – 11:14
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Könyvtára MTMT-képzéseket szervez az ELTE PPK oktatóinak, doktoranduszainak. Az oktatások online (Microsoft Teams) formában zajlanak. A képzések ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött.
2022. április 5., kedd – 15:27
EKL Egyetemi Könyvtár
A pályázat benyújtásának határideje: 2022. április 18.
2022. április 4., hétfő – 13:10
Egyetemi Könyvtári Szolgálat (EKSZ)
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Kari Könyvtára idén tavasszal is előadás-sorozatot szervez. Az előadásokat elsősorban oktatóknak, kutatóknak, doktoranduszoknak ajánljuk, de természetesen valamennyi előadás nyitott minden érdeklődő számára. Az előadásokat online formában, Microsoft Teams-felületen keresztül tartjuk. Az előadásokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2022. április 1., péntek – 11:21
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
„Mozaikok az ELTE örökségéből” címmel indított sorozatunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem néhány kiemelt tárgyi kulturális örökségét mutatja be. A hónap műtárgya Szent Jeromos „Szent Hylarion remete élete” magyar nyelvű fordítása 1666-ból.
2022. március 30., szerda – 12:40
EKL Egyetemi Könyvtár
Forgatási munkálatok miatt 2022. április 6. és 2022. április 25. között az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár zárva tart.
2022. március 29., kedd – 18:24
EKL Egyetemi Könyvtár
Az ELTE Alumni Központ szervezésében „Az Egyetem megnyitja kapuit” eseménysorozaton az ELTE Egyetemi Könyvtárba látogattak el az érdeklődők.
2022. március 28., hétfő – 15:36
Egyetemi Könyvtár és Levéltár
II. József 1788-ban az oklevéltani tanszékre nevezte ki Schwartner Mártont, aki egészen 1823-ig, haláláig oktatta az oklevéltant, valamint a címer- és pecséttant. Kitűnő tudós volt, munkássága révén a történeti segédtudományok oktatása európai színvonalú lett a pesti egyetemen.