Bánk bán (Káel Csaba operafilmje, 2002)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

Erkel Ferenc operájának első játékfilmes feldolgozásában a szerepeket korunk legnagyobb európai és világhírű magyar operasztárjai játsszák, jórészt eredeti helyszíneken. A film rendezője és Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőre a romantikus operának és a középkori atmoszférájú történetnek közös nevezőt a XIX. századi historikus festészetben talált, ebből merítettek a film képi megfogalmazásához. Az ismert, klasszikus történetet az alkotók csak a film számára szükséges dramaturgiai változtatásokkal látták el. Az alkotás a 2011-es Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a Los Angeles-i Magyar Főkonzulátus Tony Curtis-díját nyerte el. Káel Csaba rendezésében a Bánk bán izgalmas, lebilincselő történetté válik, Erkel Ferenc fülbemászó zenéjének kíséretében.

Az 1213-ban játszódó, Katona József által írt történetben Gertrud királyné meráni honfitársai dorbézolnak a királyi várban. A békétlenkedő magyar nemesek félrehúzódva szemlélik a dáridót, s Petur bán vezetésével összeesküvésre készülnek. Haragjukat csak fokozza, hogy miközben a távolban csatázó király helytartója, Bánk bán az országot járja, az udvarban hagyott feleségét, a szépséges Melindát a királyné léha öccse, Ottó egyre nyíltabban ostromolja. Petur titokban visszahívja Bánkot, aki azonban a békétleneket felségárulással vádolja. Ám Ottó bizalmasa, Biberach lovag elárulja Bánknak, hogy a herceg el akarja csábítani Melindát. Ottó a királyné bíztatására döntő rohamra készül.
A vár kerengőjében és kápolnájában is üldözi szerelmével Melindát, aki megvetően utasítja vissza, ám mégis félreérthető helyzetbe kerül. Az őket éppen megleső Bánk megrendül: úgy tűnik, hogy rajongva szeretett hitvese valóban hűtlen...

 

Időpont: 2025. május 14., 18.00 óra

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6., aulából nyíló közösségi tér, földszint)

 

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=Fu1eQt_Z-t8

Főbb szerepekben: Kiss B. Attila, Marton Éva, Rost Andrea, Gulyás Dénes

A vetítés utáni beszélgetésben vendégeink: László Ferenc zenekritikus, kultúrtörténész, valamint Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész, a Magyar Táncművészeti Egyetem docense.

László Ferenc
                  László Ferenc
Sirató Ildikó
                    Sirató Ildikó

 

 

Regisztráció a korlátozott férőhelyek miatt az alábbi linken lehetséges:

https://ajk.elte.hu/content/bank-ban-kael-csaba-filmje-2002.e.1856


A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

A Magyary Archívum térképei is elérhetők az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban

Magyary Zoltán (1888–1945) egyetemi tanár, a közigazgatás-tudomány nemzetközi hírű tudósa által alapított Magyar Közigazgatástudományi Intézet fennmaradt dokumentumait, térképeit, könyveit, valamint Magyary személyes irathagyatékát az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék őrizte és gondozta. 

2015-ben, majd 2017-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) együttműködési megállapodást kötött a hagyaték digitalizálásáról és a teljes anyag nyilvános közzétételéről. Az NKE 2023. decemberben adta át a digitalizált Magyary-dokumentumokat az Egyetemi Könyvtár és Levéltárnak. Az együttműködési megállapodásban részletezett digitalizált tartalmak közül a térképek, szervezeti ábrák is betöltésre kerültek az ELTE Digitális Intézményi Tudástárba, így az EDIT Magyary Archívumban már összesen 1404 tétel kereshető és kutatható. Az iratanyagot és a térképeket 2022-től az ELTE EKL levéltára kezeli.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Szeressétek Ódor Emíliát! (Színes játékfilm, 1970)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

A tizenhét éves Odor Emília nemcsak vörös hajával tűnik ki a Zrínyi Ilona Leánynevelő Intézet növendékei közül. A lány még csak nemrég érkezett Pestről a szigorú vidéki kollégiumba, de máris összeütközésbe kerül annak szabályaival, lázad szigorú rendje, képmutató tanári kara, megkövesedett szokásai ellen és osztálytársait is maga mellé állítja, vezető lesz a lányok között. Egészen addig, amíg az igazgatónő versenyt nem hirdet: minden osztályból kiválasztanak egy tanulót, aki részt vehet a budapesti millenniumi ünnepségeken. A vetélkedés hamar egymás ellen fordítja az addig összetartó lányokat, egyedül Odor Emília ismeri fel a szándék mögött a manipulációt.

Időpont: 2025. május 7., 18.00 óra

Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)

Rendező: Sándor Pál

Forgatókönyv: Sándor Pál, Tóth Zsuzsa, Simó András
Operatőr: Zsombolyai János
Zene: Tamássy Zdenkó

Szereplők:
Szabó Gabriella (Odor Emília)
Bulla Emma (igazgatónő)
Sulyok Mária (Tassy tanárnő)
Törőcsik Mari (illemtanárnő)
Ronyecz Mária (Judit nővér)
Moór Marianna (Nóra néni)

A vetítés utáni beszélgetésben vendégünk: Sándor Pál Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Sándor Pál
                  Sándor Pál

 

Regisztráció a korlátozott férőhelyek miatt az alábbi linken lehetséges:

https://ajk.elte.hu/content/szeressetek-odor-emiliat.e.1871

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

 

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Szakmai előadás az ELTE digitálistananyag-repozitórium fejlesztéséről

A Qulto 2025. február 26-án, a hagyományos helyszínen, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tartotta meg éves szakmai napját. A rendezvényen az Eötvös Loránd Tudományegyetem képviseletében Nemes László PhD, az ELTE RRF Digitális tananyag-repozitórium alprojekt koordinátora, valamint Móring Tibor, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kutatástámogató könyvtárosa széles körű érdeklődést kiváltó előadásokat tartottak. 

Bemutatójuk középpontjában a tananyag-repozitórium alprojekt állt, amelynek célja a nyílt hozzáférésű, különböző formátumokban keletkező digitális tananyagok archiválása és újrafelhasználhatóvá tétele. Munkatársunk előadásában az ELTE tananyag-repozitórium fejlesztésének koncepcióját és a kapcsolódó könyvtári szakmai tevékenységet ismertette. Emellett bemutatta a 2024-ben az egyetem oktatói körében végzett felmérés legfontosabb eredményeit is.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Több mint ezer nyílt hozzáférésű tudományos publikációval bővült az ELTE Digitális Intézményi Tudástára

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem publikációs tevékenységének nyilvántartásáról szóló 6/2012. (II. 23.) számú rektori utasítás értelmében az ELTE affiliációval megjelent tudományos publikációk teljes szövegű digitális változatát el kell helyezni az egyetem repozitóriumában. E szerzői kötelezettség teljesítését az Egyetemi Könyvtár és Levéltár a Gold Open Access publikációk archiválásával segíti elő.

A teljes szövegek összegyűjtésének előkészítéséhez a Dimensions, az OpenAlex, a Web of Science és a Scopus adatbázisok adatait is felhasználjuk. 2025 első negyedévében a 2022-ben megjelent publikációk feldolgozása történt meg, ennek eredményeként 1 072 dokumentum került feltöltésre az EDIT-repozitóriumba. Emellett megtörtént annak a 298 cikknek a betöltése is, amelyek 2024-ben, az EISZ által biztosított Read & Publish előfizetési konstrukció keretében jelentek meg.

A tartalmak elérhetők az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban, ahol összesen már 15 281 tudományos publikáció kereshető.

Illusztráció szerzője, forrása:
ELTE EKL

Ír kultúra napja

Az ír irodalmat, zenét, filmet és kulturális párbeszédet erősítő napra várja 2025. április 24-én az érdeklődőket az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Angol Nyelv és Irodalom Tanszéke Írország magyarországi nagykövetsége támogatásával. A rendezvényen jelen lesz Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete is. A rendezvénynek az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár is helyet ad 14:15-től a második emeleti Pável Ágoston szobában.

💚 Részletes program:

🕚 11:00–12:00

  • 🎤 A Seamus Heaney roll-up kiállítás megnyitója
  • Számítanak a szavak: az irodalom és a diplomácia kapcsolata Írországban és az EU-ban
  • Beszédet mond: Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete.

Helyszín: C-épületi aula és Nagyelőadó (földszint)

 

🕛 12:00–13:00

  • 📚 Ír ösztöndíjprogram bemutató – Simon Réka
  • 🧠 Ír kulturális kvíz Tóth Szilva, az Angol Nyelv és Irodalom Tanszék főiskolai tanársegéde és egy különleges (titkos!) írországi vendéggel

Helyszín: C–épület Nagyelőadó

 

🕐 13:00–14:15

  • 🎓 Kádár Judit, az Angol Nyelv és Irodalom Tanszék egyetemi docense beszélget Ferencz Győzővel, az ELTE professor emeritusával, József Attila-díjas költővel és irodalomtörténésszel

Téma: Az ír irodalmi hatások költészetében és tudományos munkájában

Helyszín: B-épület 008 Tanácsterem (földszint)

 

🕑 14:15–17:00

  • 🎬 Filmvetítés: Brooklyn (2015, angol nyelven, magyar felirattal)
  • Ezt követően kötetlen beszélgetés Remport Eglantinával az Angol-Amerikai Intézet egyetemi adjunktusával

Helyszín: Könyvtár, 2. emelet, Pável Ágoston-emlékszoba

 

🕔 17:00–19:00

  • 🎶 Bran élő koncert – hagyományos ír zene

Helyszín: B-épület 008 Tanácsterem (földszint)

Illusztráció szerzője, forrása:
A kép a Microsoft Copilot segítségével készült.

Sikerrel zárultak az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kutatási adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatói

Az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa 2025 tavaszán négy alkalommal tartott online tájékoztató előadásokat. Az események célja az volt, hogy a kutatók, oktatók és hallgatók átfogó képet kapjanak a kutatási adatok kezelésének, megosztásának és archiválásának legfontosabb szempontjairól és jó gyakorlatairól.

Az előadások során szó esett, többek között, a kutatási adatok életciklusáról, a FAIR irányelveknek megfelelő adatkezelésről, a kutatási adatok megosztásának lehetőségeiről és előnyeiről, valamint az ELTE-n elérhető támogatásokról és szolgáltatásokról. A téma iránt nagy volt az érdeklődés, az alkalmakon összesen mintegy hetven fő vett részt.

Az előadások prezentációi és kapcsolódó anyagai az ELTE Digitális Intézményi Tudástárban (EDIT) érhetők el. 

Amennyiben kérdése merülne fel a kutatási adatkezeléssel kapcsolatban, forduljon bizalommal az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Oktatás- és Kutatástámogatási Osztályának munkatársaihoz az oa@lib.elte.hu elérhetőségen.

Illusztráció szerzője, forrása:
https://www.s4d4c.eu/training_material/open-science-diplomacy/

Ismerd meg a Filmarchívumot, a Filmlabort és mozizz velünk!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő, a Nemzeti Filmintézettel közösen működtetett, ELTE–NFI Egyetemi Filmklub egy különleges, kihelyezett alkalmára jelentkezhetnek az egyetemi polgárok az ELTE bármely karáról. A Nemzeti Filmintézet Filmarchívumában lehetőség nyílik egy vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött látogatásra.

A résztvevők először betekintést kapnak a Filmarchívum és a Filmlabor működésébe, történetébe és érdekességeibe, valamint Könyvtárába is. Ezután a vetítőteremben a Zárt tárgyalás című, 1940-ben készült filmet nézzük meg, Radványi Géza rendezésében. A vetítést beszélgetés követi.

Részletes program:
10.00–10.45 Filmarchívum története, tevékenysége, restaurálás
Rövid szünet és séta a Filmlaborba 
10.55–11.55 Látogatás a Filmlaborban 
Séta a könyvtárba
12.00–12.20 Látogatás a Könyvtárban
Séta a főépületbe, vetítőterembe
Szünet
12.35–14.05 filmvetítés: Zárt tárgyalás
14.15–15.15 Kerekasztal-beszélgetés Kurutz Mártonnal, a Nemzeti Filmarchívum szenior kutatójával.

Ismertető a filmről:
A film központjában egy olyan szerelmi háromszög áll, amely a komolyzene vonzásában alakul ki. Szentgyörgyi Péter (Timár József), a híres zongorista, beleszeret a fiatal növendékbe, Annába (Tasnády-Fekete Mária). Szerelmük nem teljesedhet be, csak öt évvel később találkoznak újra, amikor Anna már Péter barátjának, Benedek Gábornak (Páger Antal) a felesége. Benedek Gábor kiváló védőügyvéd, aki éppen egy féltékenységből elkövetett emberölés ügyén dolgozik. A régi vonzalom újra feléled Péter és Anna között, Gábor pedig maga is megtapasztalja, hogy milyen érzés a féltékenység. Bár a döntés nagyon nehéz, az asszonynak végül választania kell a két férfi között.

A Zárt tárgyalás Radványi Géza első rendezői munkája, mellyel azonnal megszerzi az országos elismertséget. Radványi Bécsben, Párizsban és más nyugat-európai központokban tanulta a mesterséget, innen hozta tudását Magyarországra a negyvenes évek elején. A film illik az évtized melodrámáinak sorába, azonban hangvétele közel sem olyan komor, mint a későbbi filmeké. Humanista szemlélete megelőlegezi a rendező későbbi filmjeinek értékrendjét, elegáns stílusa különösen élvezetes.

Kérjük, hogy a résztvevők harapnivalót és italt hozzanak magukkal, a helyszínen nincs büfé. Lehetőség van csatlakozni csak a vetítés és beszélgetés részre is.

Találkozó a program helyszínén 9.45-kor. Megközelítési lehetőség: 22, 22A, 222-es busszal a Széll Kálmán térről a Vízművek megállóig. A buszmegállótól a Budakeszi úton lefelé sétálva a kápolna után található kis lépcső vezet fel az épülethez.

A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Regisztráció: https://www.ajk.elte.hu/content/ismerd-meg-a-filmarchivumot-a-filmlabort-es-mozizz-velunk.e.1859

Részlet a filmből: https://youtu.be/N715YtexHVc

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmintézet

Hófehér (Nepp József animációs filmje, 1983)

Folytatódik az ELTE–NFI Egyetemi Filmklub elnevezésű vetítés- és beszélgetéssorozat. Az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat.

A Hófehér Nepp József első egész estés filmje, amely az általa etalonként tisztelt klasszikusnak, a Disney-féle Hófehérke és a hét törpének (1937) mutat pimasz módon szamárfület azzal, hogy fonákjára fordítja a közismert mese alapmotívumait. A Hófehér az eredeti Grimm-mese bűnügyi hátterére, a gonosz mostoha trónra kerülésének mikéntjére és uralmára helyezi a hangsúlyt, ezáltal a királyi udvar abszurd működésén és a gőgös királynő hatalommániáján keresztül politikai parabolaként, fanyar társadalomrajzként is érthető.

Nepp szatirikus Hófehérke-újraértelmezéséhez a korszak olyan kiemelkedő műfaj-átirataiból merítette az ihletett, mint a Mel Brooks rendezte és Gene Wilder főszereplésével készült horrorparódia, az Ifjú Frankenstein (1974), illetve a Monthy Python-féle szatirikus történelmi film, a Gyalog galopp (1975). Míg a forgatókönyvet Nepp József írta, a párbeszédek véglegesre csiszolásában dramaturgként Romhányi József író is közreműködött.

A film kifejezetten felnőttközönségnek készült, bizarr humorú alkotás. Bemutatása idején a kritikai visszhangját tekintve a magyar animáció egyik legelutasítottabb egész estés animációs mozifilmje volt, szállóigévé lett párbeszédeinek köszönhetően kultikussá érett az utókor szemében.

Időpont: 2025. április 23.,18:00 óra

Helyszín: Egyetem téri campus (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. fszt., A/1 gyakorló, ruhatár melletti folyosó)

Előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=rUmHGEoaIhM

A film szereplőinek hangját Halász Judit, Béres Ilona, Kállai Ferenc, Körmendi János, Sztankay István, Szombathy Gyula, Haumann Péter, Tábori Nóra – és még sokan mások adják.

Vendégünk a vetítés utáni beszélgetésben Baumgartner Zsolt, animátor, animációs rendező (Kojot négy lelke), rajzfilmes stúdió-műhely vezető, és Henrik Irén, animációs operatőr, számos egész estés, illetve rövid rajzfilm fényképezője.

 

Baumgartner Zsolt
      Baumgartner Zsolt
Henrik Irén
                  Henrik Irén

 

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációt kérünk:

https://ajk.elte.hu/content/hofeher-nepp-jozsef-animacios-filmje-1983.e.1852


A filmklubbal kapcsolatos leveleket az eltenfi.filmklub@elte.hu címre várják a szervezők.

Az ELTE–NFI Filmklub Facebook-oldala

Illusztráció szerzője, forrása:
Nemzeti Filmklub
Idézettség és rögzítése az MTMT-ben egrik 2025. 04. 15., k – 12:34